Letartóztattak egy férfit, aki buszsofőrre támadt csavarhúzóval

Elrendelték egy férfi letartóztatását, aki kedden csavarhúzóval támadt rá egy BKV-busz sofőrjére - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Az ügetői merénylet túlélője szerint az elkövető már több éve Portikot nevezte meg felbujtóként

Az 1996-os ügetői merénylet sértettje szerint a később elkövetőként elítélt, de saját felelősségét mindvégig tagadó Tanyi György már évekkel ezelőtt azt mondta neki, hogy Portik Tamás áll a bűncselekmény mögött, ő adott megbízást a megölésére.

Országos sportági szakszövetség lett az MNASZ

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint fontos lépés, hogy a Fővárosi Törvényszék országos sportági szakszövetséggé nyilvánította a szervezetet.

Fővárosi Törvényszék: elegendő a vádlott bűnügyi felügyelete

A szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel továbbra is szükséges kényszerintézkedést alkalmazni a dunai hajóbaleset vádlottjával szemben, de az eljáró másodfokú bíróság szerint erre alkalmas a bűnügyi felügyelet.

Tagadta bűnösségét a VV. Fanni meggyilkolásával vádolt férfi

Tagadta bűnösségét a VV. Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. László az ügy keddi, a Fővárosi Törvényszéken megtartott előkészítő tárgyalásán.

Jogerősen öt és fél évre ítélték a zuglói kokainos gázolót

Jogerősen öt és fél évre ítélte a Fővárosi Törvényszék hétfőn azt a nőt, aki három éve Zuglóban kokain befolyása alatt halálra gázolt egy 85 éves férfit.

Pénzbüntetésre ítéltek két volt labdarúgót

A Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezésének eredményeként kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt a Fővárosi Törvényszék pénzbüntetésre ítélte azt a két volt labdarúgót, akikkel szemben korábban elévülés miatt megszüntették a büntetőeljárást.

Január 6-ig kérhetik egyházkénti kedvezményes nyilvántartásba vételüket a vallási közösségek

Meghosszabbított határidőig, 2020. január 6-ig kérhetik a vallási közösségek egyházkénti kedvezményes nyilvántartásba vételüket a bíróságtól - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Az ötödrendű vádlott is tagadta bűnösségét

Az Alstom-ügy ötödrendű vádlottja sem ismerte el bűnösségét a keddi előkészítő ülésen.

Közvetítői ügyelet indult a Pesti Központi Kerületi Bíróságon

Fővárosi közvetítői ügyeletet indított heti két órában a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) - közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

Börtönbüntetésre ítéltek egy szexuális kényszerítéssel vádolt iskolai igazgatóhelyettest

Szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt 4 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélt az első fokon eljáró bíróság egy férfit, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több, a felügyelete alatt álló diákja felé.

A BRFK vádemelést javasol a februári fogolyszökés ügyében

A BRFK befejezte a nyomozást, és vádemelést javasol a Fővárosi Főügyészségnek a februárban a Fővárosi Törvényszékről megszökött férfi ügyében - jelentette be Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.